Szellemsebészet

A szellemsebészet egyik alapelve, hogy a gyógyító abban az esetben segíthet a betegen, ha a páciens önként kéri, és a Teremtő engedélyezi. Ez a módszer nem szól mindenkinek és mindenkihez, csak azokhoz, akiknek nyitott a szíve Isten felé.  Sokan összetévesztik a szellemsebészetet a "pszi" sebészettel. A testi betegségek minden esetben a lélekből vagy szellemből fakadnak. Fizikai testünkben csak a tünet található. A test a tünetet hordozza mint egy jelzőrendszer, tudatva velünk, hogy helytelenül gondolkoztunk vagy cselekedtünk. A folyamatos Földre születéssel fejlődik a lélek. A "fiatal" lélek általában sorozatosan hibát követ el, és sok sok év szükséges ahhoz, hogy tudatosodjanak hibái, nemesedjen a lelke (karma törvénye). A fizikai dimenzióban bekövetkező konfliktusok és azok hatásai sérüléseket okoznak, melyek a reinkarnációk alkalmával sem regenerálódnak. Ha valaki ki akar szállni a karmikus kötelékből, újra le kell születnie a fizikai világba, mert csak itt van lehetősége kijavítania az elkövetett hibákat. Hibáinkra úgy kell tekintenünk, mint lehetőségekre, melyek hozzásegítenek tapasztalatainkhoz, melyek támogatnak bennünket előre lépésben lelki fejlődésünk során. Legtöbb esetben a regressziós terápia segít, hogy a beteg meglássa régebbi életeiben elkövetett hibáit, tévedéseit. A dolgok megértése, elfogadása után, felébred a vágy a változtatásra, ami fontos lépés a gyógyulás felé. Sokszor a beteg úgy érzi, hogy gyógyulása érdekében, hatalmas áldozatot kell hoznia. Nem mindig sikerül azonnal elengedni a régi beidegződéseket, és a rossz szokásokat. A teljesség helyreállítása után az egyensúly minden szinten fenntartható, amennyiben az isteni törvényeket megismerte és felvállalja az útkereső. Ezáltal esélyt kap, hogy kizárólag azok a hatások érjék, melyeket Isten csak neki szánt, és lehetősége lesz a saját életét élni. Legyünk hálásak minden megtett lépésért és kevéske változásért, és köszönjük meg belső Vezetőnknek a segítséget.

Szellemsebészettel a betegség okára lehet fényt deríteni. A gyógyítás a szellemtesten, illetve a lélektesten történik, ahonnan átíródik a gyógyulás a fizikai testbe. Fontos a beteg aktív közreműködése, hogy részese legyen gyógyulásának. A beavatkozások semmilyen fájdalommal vagy rossz érzéssel nem járnak. A kezelések mély tudatszinten, szerek és eszközök nélkül történnek. (A reiki nagymértékben hozzájárulhat a gyógyuláshoz.)

 

Látogatók száma

Oldalainkat 1 vendég böngészi
www.gyogyito2009.hu/
Sound1.swf